Sajtóosztályunk új munkatárssal vág neki a 2018-as esztendőnek

Új év, új kezdet!

Sajtóosztályunk új munkatárssal vág neki a 2018-as esztendőnek.

A tavalyi év több szempontból is páratlan volt szövetségünk életében, erről bővebben a hét második felében olvashatnak majd az ökölvívás szerelmesei. Szervezetünk 2018-ban is arra törekszik, hogy minden fontos ese

ményről, történésről gyorsan és teljes képet adva tájékoztassa olvasóit, ebben a munkában lesz segítségünkre Zámbó István sportriporter, sportújságíró.

Új kollégánk a Budapesti Corvinus Egyetemen végzett, majd 4 év tanácsadói munka után úgy döntött, hogy a munka

területén is az örök szerelem, a sport felé veszi az irányt. A TV2 Akadémia befejezését követően előbb a negyedik kerületben az Újpest FC sajtósaként szerzett tapasztalatot, majd a nyári vizes világbajnokságon és masters versenyeken erősítette a Duna Aréna médiacsapatát. Sajtós elfoglaltságai mellett a 94.2 Trend FM-en futó Sportexpressz rádiós magazin egyik hírszerkesztője és száguldó riportere is egyben.

 

Új munkatársunknak mi mást kívánhatnánk, mint hogy ütős kis éve legyen!

Mamutmezőny várható az idei Bornemissza emlékversenyen is

Ismét mamutmezőny várható a 75. Bornemissza Gergely nemzetközi emlékversenyen, összesen... []

Szeleczki Lilla döntős Belgrádban!

A szerbiai nemzetközi torna harmadik versenynapján öt magyar ökölvívó volt... []

Öt magyar siker a belgrádi nemzetközi torna nyitányán

Nyolcan voltak érdekeltek a szerbiai nemzetközi torna első versenynapján, és... []

Kiváló csatákkal zárt az idei Varga Viktor emlékverseny

A hétvégén a Varga Viktor emlékversenyre került sor Vecsésen, amely... []