Franco Falcinelli, az EUBC elnökének gratuláló levele

Az EUBC honlapján jelent meg Franco Falcinelli, az EUBC elnökének gratuláló levele Erdei Zsolt elnök úr számára.

Lelkesen értesültem az Ön megválasztásáról, mely lehetővé tette, hogy a jövőben a dicső Magyar Ökölvívó Szövetséget vezesse.

Biztos vagyok benne, hogy Ön a megfelelő ember a megfelelő helyre, hogy így megújíthassák a nagy hagyományokkal rendelkező magyar ökölvívást, és hogy tovább építsék a nemzetközi kapcsolataikat és a szervezés terén is megmaradjanak azon a szinten, amit egy olyan felejthetetlen elnök, mint Csötönyi Sándor vezetése alatt elértek.

Ön egy kitűnő egyéniség képét testesíti meg előttünk, és az EUBC nevében szeretném biztosítani őszinte együttműködésünkről, minden olyan kezdeményezés érdekében, mely a magyar ökölvívó fejlődését szolgálja.

Várom, hogy mielőbb találkozunk a közeljövőben, addig is fogadja gratulációmat.

Horváth András, Domján Alex és Gyóni András is aranyérmes lett a szerbiai U19-es nemzetközi versenyen

Az U19-es fiúk sem akartak lemaradni az U19-es lányok teljesítményétől... []

#VAKZSÁK 2. MENET: ÜTÉSÁLLÓSÁG – Reziliencia, pofonok, a „szellemi KO”

A legnagyobb harc nem akkor van, amikor ütünk, hanem amikor... []

Négy arany Csehországból!

Öt versenyzőnk volt fináléban a csehországi nemzetközi tornán, Grand Prix... []

Öt magyar döntős a Grand Prix Usti nad Labemen, Kukhta újabb olimpiai érmest győzött le

Öt versenyzőnk jutott be a döntőbe a csehországi nemzetközi tornán,... []