Interjú a bajnokkal – Bernáth Attila a kontinens legjobbja

Rendkívül mozgalmas hét áll mögöttünk, hiszen szerdán fejeződtek be a csaták az Ifjúsági Európa-bajnokságon, Olaszországban. „Aranyos” magyar csapatunk csütörtökön szállt le Ferihegyen, így már hazai környezetben beszélhettünk fiatal bajnokunkkal.

Sikerült egyben-rendben hazaérned?

Igen, csütörtökön 11.00-kor landolt a gépünk Budapesten, utána autóval mentem haza, mert feljött értem a mesterem, Salánki László.

Láttuk a döntőd, szurkoltunk és a végén Veled együtt örültünk a sikerednek. Te hogy élted meg belülről a mérkőzést?

Az első menetben azt éreztem, hogy nagyon szoros lesz a meccs, rendkívül erősnek tűnt az orosz fiú. Aztán a második és harmadik 3 percben nem úgy bunyózott, ahogy előtte láttam, például az olasz vetélytársa ellen, viszont a mutatott stílusa feküdt nekem, plusz számoltak is rá, így úgy gondoltam, hogy meglesz a végén a győzelem.

Mi volt az első gondolat, ami eszedbe jutott, miután az eredményhirdetésnél a te kezed lendült a magasba?

Nehéz szavakba foglalni azt a fajta örömöt, amit akkor éreztem, talán nincs is rá megfelelő kifejezés.

A kinti csapaton kívül kitől jött az első gratuláció?

A mesterem, Salánki László írta ki Facebookra, hogy Európa-bajnok lettem, utána hívott mindenki a családból, fantasztikus volt.

Az éremátadás után megünnepeltétek ezt az óriási eredményt?

Összeültünk este a csapattársakkal, mindenki gratulált és jót beszélgettünk egymással.

Így a torna után kaptál némi pihenőt a következő megmérettetések előtt?

Igen, két hetem van a kikapcsolódásra, mielőtt újra elkezdek edzeni és folytatódik a korábban megkezdett munka.

Most, hogy itt a hosszú hétvége, úgy tervezem, hogy sok időt töltök a családommal, elmegyünk az állatkertbe, meg ebben a szép időben sokat fogunk kirándulni is.

Esetleg tudod már, hogy hol lépsz legközelebb szorítóba?

Egyelőre még nem, de a szövetségi kapitány, ifjabb Balzsay Károly azt mondta, hogy pihenjem ki magam, élvezzem a szabadidőt, mert számít rám a jövőben és tervei vannak velem, aminek nagyon örültem.

Természetesen, amit már rendkívül várok, az az augusztusi, hazai rendezésű Ifjúsági Világbajnokság, ami óriási esemény lesz.

Mamutmezőny várható az idei Bornemissza emlékversenyen is

Ismét mamutmezőny várható a 75. Bornemissza Gergely nemzetközi emlékversenyen, összesen... []

Szeleczki Lilla döntős Belgrádban!

A szerbiai nemzetközi torna harmadik versenynapján öt magyar ökölvívó volt... []

Öt magyar siker a belgrádi nemzetközi torna nyitányán

Nyolcan voltak érdekeltek a szerbiai nemzetközi torna első versenynapján, és... []

Kiváló csatákkal zárt az idei Varga Viktor emlékverseny

A hétvégén a Varga Viktor emlékversenyre került sor Vecsésen, amely... []