Kilenc érem Dublinból

A dublini Monkstown Kupa a versenyzők létszámát tekintve Európa legnagyobb amatőr ökölvívó tornája. Idén is a három nap alatt 800-an fordultak meg az öt ringben mint Füzesy Zoltán csapatvezető elmondta.

A magyar csapat két arany, négy ezüst és három bronzzal zárta a szereplését.

Serdülők

38,5 kg Váry Tamás Vecsés III. hely

41,5 kg Szöllősy Áron Eger III. hely
Szöllősy a döntőbe jutásért rendezett találkozón az Egyesült Államokból érkezett riválissal szemben nagy csatában maradt alul.

48 kg Horváth Tamás Vecsés II. hely

50 kg Sztojka Sándor II. hely

52 kg Horváth Máté III. hely

65 kg Sztojka Ferdinánd (Tápiómente) I. hely

Juniorok

48 kg Lakatos Zsolt Kaposvár II. hely

54 kg Zuró Zsolt Tápiómente I. hely
az első meccsét egy ír fiú ellen nyerte test KO-val az 1. menetben, majd egy angol következett test KO-val a második menetben, végül egy írt győzött le a döntőben egyhangú pontozással.

60 kg Szöllősy Richárd II. hely
Mint Füzesy Zoltán csapatvezető elmondta, Szöllősy ír ellenfele és edzői is elismerték, hogy a reális pontozás alapján Szöllősynek kellett volna nyernie.

 

Fotó: Facebook

Horváth András, Domján Alex és Gyóni András is aranyérmes lett a szerbiai U19-es nemzetközi versenyen

Az U19-es fiúk sem akartak lemaradni az U19-es lányok teljesítményétől... []

#VAKZSÁK 2. MENET: ÜTÉSÁLLÓSÁG – Reziliencia, pofonok, a „szellemi KO”

A legnagyobb harc nem akkor van, amikor ütünk, hanem amikor... []

Négy arany Csehországból!

Öt versenyzőnk volt fináléban a csehországi nemzetközi tornán, Grand Prix... []

Öt magyar döntős a Grand Prix Usti nad Labemen, Kukhta újabb olimpiai érmest győzött le

Öt versenyzőnk jutott be a döntőbe a csehországi nemzetközi tornán,... []