XII. Ostrom Kupa Ökölvívó Verseny Kőszeg

Újra izzik a ring Kőszegen!

A “Vitézek mi lehet szebb dolog az Kőszegnél” elnevezésű hagyományőrző hétvége keretein belül 2 napon keresztül ismét birtokba veszik Kőszeg városának főterét, ahol a XII. Ostrom Kupán az ország minden tájáról érkező ökölvívóinak parázs csatáit izgulhatjuk végig!!

Augusztus 28-án és 29-én kerül megrendezésre a XII. Ostrom Kupa Kőszeg főterén (rossz idő esetén a Béri Balog Ádám Általános Iskola tornacsarnokában).
A mérkőzések pénteken 14:00-tól, szombatom délelőtt 10:00-tól kezdődnek.
A két nap során utánpótlás korcsoporttól, az elit korcsoportig női és férfi versenyzők egyaránt ringbe lépnek majd. Az elmúlt évekhez hasonlóan nagy létszámú nevezésre és sok csapat megjelenésére számítanak a szervezők. A nagyobb érdeklődésre való tekintettel mobilring is felállításra kerül, így sparringra is lesz lehetőség. A rendezvény ideje alatt végig lehetőséget biztosítanak majd a kíváncsi, érdeklődő gyermekek számára is, hogy megismerkedhessenek az ökölvívás alapjaival, illetve apró ajándékokkal jutalmazzák őket, ezzel is népszerűsítve sportágat. A szombati napon vendége lesz Katona Olivér, az apró kis harcos, aki az SMA II (gerincvelői izomsorvadás) ellen harcol rendületlenül. Tavaly számára gyűjtöttek a jótékonysági versenyen. A segítség megtérült, hiszen az egy év alatt Olivér több kezeléseb is átesett és nagyon szép fejlődést ért el, amelyről majd személyesen is beszámol.

Minden érdeklődőt várunk!

Jó szurkolást, hajrá magyar ökölvívás!

Látványos csaták a második napon, a kaposvári Vajmi Zsombor is győzelemmel mutatkozott be

A helyiek büszkesége, Vajmi Zsombor győzelemmel kezdett a Kaposváron zajló... []

Negyvenegy mérkőzéssel kezdődött meg az U13-as és U15-ös országos bajnokság Kaposváron

Kaposváron kezdetét vette az U13-as, valamint az U15-ös országos bajnokság,... []

Dorkó Péter: Az U15-öseink a mérkőzések 80%-át megnyerték Lengyelországban

Dorkó Péter az U15-ös Európa-bajnokságra készíti fel a korosztályt, és... []

Petrimán Patrícia – A teljesítményemmel elégedett vagyok, a loznicai eredménnyel viszont nem

Petrimán Patrícia érte el a legnagyobb sikert a loznicai U19-es... []