Zagyvapálfalvai Oláh Boksz SE. Sportegyesületnél tett látogatást az ökölvívó Szakszövetség vezetősége

Oláh Kálmán egyesülete azért jött létre, hogy a hátrányos helyzetű tehetségek ne vesszenek el. A klub vezetője azt vallja, hogy az egyesülete a szegény gyerekek boksz egyesülete. A salgótarjáni sportember küldetésének tekinti a nehéz körülmények között élő tehetséges gyerekek támogatását.

dr. Bajkai István elnök úr sportfelszereléssel segítette a salgótarjáni fiatal sportolók felkészülését. A szakszövetség kiemelt céljának tekinti az egyesületek támogatását.

Negyvenöt kiváló döntőre került sor az U13-as és U15-ös országos bajnokság utolsó napján

Negyvenöt döntőre került sor az U13-as, valamint az U15-ös országos... []

A parázs elődöntőket követően kialakult a döntők mezőnye az U13-as és U15-ös országos bajnokságon

Kialakult a döntők mezőnye az U13-as, valamint az U15-ös országos... []

Látványos csaták a második napon, a kaposvári Vajmi Zsombor is győzelemmel mutatkozott be

A helyiek büszkesége, Vajmi Zsombor győzelemmel kezdett a Kaposváron zajló... []