Interjú a felnőtt országos bajnokság legjobb női ökölvívójával, a sárospataki Mezővári Kingával

Szabó Teréz tanítványa, a sárospataki Mezővári Kinga már hat évvel ezelőtt is szerepelhetett nemzetközi eseményen az ifjúságiak között, de igazán érett bokszolóvá most vált a győri magyar bajnokságon, ahol a könnyűsúly (60kg) trónjára került.

A sok munka meghozta gyümölcsét az országos bajnokságon, ahol a címvédő és az európai olimpiai kvalifikációs tornán még versenyben lévő Pribojszki Kata ellen visszavágott a tavalyi vereségért. A 23 éves versenyző egyben a magyar bajnokság legjobb női versenyzője címet is megszerezte, ezzel kapcsolatban kérdeztük a véleményét az eseményt követően.

 „Elképesztően szuper érzés, hogy magyar bajnok lettem, még csak most kezd bennem is tudatosulni az egész. Néha még hihetetlen, de úgy érzem, a jó irányba indultam el, és közelebb vagyok egy lépéssel a céljaimhoz.

Önmagammal szemben az elvárás az első helyezés volt, természetesen igyekeztem semmilyen extra nyomást sem helyezni magamra, és félretenni a gondolataimat. Igyekeztem csak az aktuális feladatokra koncentrálni, és megélni minden pillanatot a felnőtt magyar bajnokságon.

A legnehezebb mérkőzésem természetesen a döntő volt. Nagyon más, ha egy úgymond kevésbé ismert ellenféllel kerülök szembe, és teljesen eltérő, amikor egy visszatérő riválissal találkozok a ringben. Ez utóbbi nagyobb pszichés nyomás volt most Pribojszki Kata ellen, de sikerült megoldanom a feladatot.

Most az én akaratom érvényesült jobban, magabiztosabb voltam, mint a legutóbbi mérkőzésünkön, és ez hozta meg a sikert Kata ellen. Az alapvető taktika az volt, hogy előre bokszoljak, ne engedjem kibontakozni, és érvényesüljön az akaratom.

Elég mozgalmas napok és hetek vannak mögöttem, még nem tűztük ki a következő célt az edzőmmel. A vírus helyzetben, és a kevés verseny miatt nem nagyon tudunk tervezni hosszabb távra mi sem. A célom egyértelműen az, hogy a következő nemzetközi eseményen kihozzam magamból a könnyed, felszabadult bokszot.

A 2021-es évben a legfontosabb az lesz, hogy fejlődjek, mind taktikailag, technikailag és mentálisan. A cél, hogy a nemzetközi mezőnyben is képes legyek eredményes szereplésre,” nyilatkozta letisztulva Mezővári Kinga.  

Dorkó Péter: Az U15-öseink a mérkőzések 80%-át megnyerték Lengyelországban

Dorkó Péter az U15-ös Európa-bajnokságra készíti fel a korosztályt, és... []

Petrimán Patrícia – A teljesítményemmel elégedett vagyok, a loznicai eredménnyel viszont nem

Petrimán Patrícia érte el a legnagyobb sikert a loznicai U19-es... []

Szenzációs U15-öseink négy aranyérmet szereztek a Szilézia Openen

Az U15-ös női csapatunk négy aranyérmet szerzett a lengyelországi Szilézia... []

Bodnár Krisztina egy nagyon szoros mérkőzés után ezüstérmes a Szilézia Openen

Bodnár Krisztina a lengyelországi Szilézia Open döntőjében megosztott pontozással kapott... []