Új AIBA Ökölvívó Akadémia épül Németországban

Németországban zajlott a kölni Világkupa, amelyen a brazilok, a németek, a kazahok, a franciák és a hollandok is aranyéremnek tapsolhattak az erős nemzetközi eseményen, amelyen 15 nemzet képviselői indultak.

Az AIBA orosz elnöke Umar Kremljov is részt vett a kölni világkupán, a döntők napján tárgyalt a német szövetség képviselőivel, valamint találkozott a versenyzőkkel, érmeket adott át, és két finálét megtekintett. A brazil Jucielen Romeu és a német Kevin Boakye-Schumann nyerte meg azokat a súlycsoportokat.

A tárgyaláson a német szövetség elnöke Erich Dreke mellett az AIBA Verseny Bizottságának vezetője, a helyi szövetség főtitkára, Michael Müller, a svájci elnök Andreas Anderegg, valamint a német ökölvívás 1988-as olimpiai bajnoka, Henry Maske vett részt az eseményen az AIBA elnöke mellett.

Németország jelenleg is több kiváló edzőközponttal rendelkezik, Kienbaum, Hennef, és Heidelberg egyaránt adott otthont már nemzetközi edzőtáboroknak az elmúlt években. A tervezett új AIBA Akadémia Németországban kerül építésre, amelyekben a felek a megbeszélések alatt megállapodtak.

Az AIBA korábban Almati mellett, Kazahsztánban működtetett akadémiát kevés sikerrel, Németország központi fekvése minden bizonnyal sokkal sikeresebb lesz a jövőben. Az új AIBA Akadémia otthont adhat a versenyzők mellett a legjobb szakembereknek, edzőknek, cutmeneknek, egészségügyi és menedzsment személyzetnek.

Toldi Lia: Büszke vagyok a három trabzoni győzelemre, a döntős vereségből pedig sokat tanultam

Toldi Lia tavalyi bronzot követően ezüstérmet szerzett a törökországi Trabzonban... []

6. MENET: A SAROK NYUGALMA – A mentális töltekezés művészete

A PROBLÉMA FELVETÉSE: A „túlpörgés” és a kapkodásSokan azt hiszik,... []

Hámori Luca és Hankó Kálmán is gőzerővel készül a Papp Kupára

Az Ifjúsági Olimpiai Játékok, valamint az U23-as Európa-bajnokság mellett a... []

PAPPCUP: A magyar bokszlegenda, akit Belmondo is csodált

Túlzás nélkül kijelenthetjük: a magyar Legenda legnagyobb francia szurkolója egy... []