Pribojszki Kata szép győzelmével egy lépésre van az olimpiai kvótától

Nagy Tímea vereségét követően a soproni Pribojszki Kata a spanyol Melissa Noemi Gonzalez Tudge ellen folytathatta a szereplését a párizsi olimpiai kvalifikációs versenyen. Kata az előzetes esélyeknek megfelelően legyőzte spanyol riválisát, viszont mindezt nagyon magabiztosan, jelentős technikai fölénnyel tette meg. Győzelmével a legjobb nyolc közé jutott, és egy lépésre van az olimpiai kvótától.

Kata lendületesen kezdte az összecsapást a hét évvel fiatalabb spanyol ellen, és hatalmas motivációja mellett eredményesen is bokszolt. Egyértelműen irányította a mérkőzést, a tempót Kata határozta meg, az ő akarata érvényesült. Sokat talált az első három percben, és négy pontozónál is vezetett energikus bokszát követően.

A második menetet taktikusabban kezdték a felek, Gonzalez is felvette a ritmust, de a soproni lány jobb volt ebben a három percben is, valamint a kirgiz mérkőzésvezető meg is intette spanyol riválisát, így előnye lényegében behozhatatlanra nőtt. Kata remekül indította a harmadik menetet, és magabiztosan nyerte meg összecsapását, így a legjobb nyolc között a török Esra Yildiz ellen már a kvótáért léphet ringbe. A 23 éves török ökölvívó szintén technikás bokszot bemutatva legyőzte az orosz Jekatyerina Dinnyiket.

„Simább mérkőzésre számítottam a spanyol ellen, de időben sikerült váltanom az első menetet követően. Sikerült kijavítani az első menet hibáit a másodikban, megelőztem a támadásait, és a jobbegyeneseim rendre találtak az összecsapáson. Úgy gondolom, ezzel sikerült győznöm a mai napon, és a taktikai elképzeléseket is sikerült megvalósítani. Pörgősebb, nagyobb ritmusú mérkőzésre számítok a török ellen, és megpróbálok határozottabb lenni, valamint mindent megtenni a siker érdekében,” mondta Pribojszki Kata a mérkőzését követően.

Ács József: Petrimán Patrícia és Turós Levente kiválóan bokszolt a Bornemisszán

Az U19-eseinknek idén nagyon sok feladatot kell teljesíteniük, és a... []

Törteli Ferenc: Összességében van hová fejlődnünk, de az irányunk látható

Az U17-es csapatunk remekül szerepelt a 75. Bornemissza Gergely nemzetközi emlékversenyen... []

Magyar aranyérmek az U17-es, valamint az U19-es korosztályban is a Bornemissza emlékversenyen

Az U17-eseink, valamint az U19-eseink is hozzájárultak az éremterméshez, így... []

Kilenc U15-ös aranyérem a Bornemissza emlékverseny mai termése, a legnagyobb meglepetést Turós Levente okozta

Az U15-ös csapatunk összesen kilenc aranyérmet szerzett a 75. Bornemissza... []