Az Üzbegisztánban zajló taskenti felnőtt férfi világbajnokság még versenyben lévő magyar bokszolója, Akylov Pylyp és Kovács Pál a legjobb nyolc közé jutásért lépett ringbe a mai napon. Akylov Pylyp győzelmével az első magyar ökölvívó lett 2013 óta, aki egy felnőtt férfi világbajnokságon a legjobb nyolc közé el tudott jutni.
Kovács Palinak nem jutott könnyű ellenfél a legjobb tizenhat között, a kétszeres olimpiai bajnok kubai Arlen Lopez már 13 éve járja a nemzetközi versenyeket rengeteg sikerrel.
Lopez irányította a mérkőzést, az ő akarata érvényesült, de semmilyen extrát nem mutatott a mai napon, amely Kovács Palit dicséri. Sajnos versenyzőnk összes energiája elment a védekezésre, és nem tudott eleget ütni ezen a mérkőzésen, de minden tiszteletet megérdemel, mert Lopez nem tudta egyszer sem megrendíteni.
Akylov Pylyp a tokiói olimpikon grúz Giorgi Harabadze ellen magabiztosan győzött az első fordulóban, és nem számíthatott szintén könnyű ellenfélre, mert az első helyen kiemelt, 2021-es vb-bronzérmes olasz Salvatore Cavallaro volt a következő rivális. Versenyzőnk határozott volt, pontosan tudta, hogy mit akar, hogyan, és a taktikát tökéletesen kivitelezte Cavallaro ellen. Az első menetet 4:1-re hozta el a pontozóknál, és ugyanilyen arányban nyerte meg a másodikat, így magabiztos előnnyel fordulhatott az utolsó etapra. Akylov nem engedte ki a kezdeményezést, és első magyarként 10 év után a negyeddöntőbe jutott, ahol az idei Ázsia U22-es bajnok üzbég Alohon Abdullajev vár rá.
„Kovács Pali ellenfele a kétszeres olimpiai bajnok kubai Arlen Lopez volt, és azt az utasítást adtuk neki, hogy tartsuk az ellenfelet távol, és kontrákból próbáljuk meg elkerülni a nagyobb ütéseket. A következő fontos eseményre, az Európa Játékokra tartogattuk, és a kitűzött feladatot teljesítette, három menetet bokszolt a kubai ellen, elkerülte a sérülést, és Lopeznek nem volt nagy ütése.
Akylov olasz ellenfele egy agresszív és gyors bokszoló, így azt kértük, hogy első kézzel többet dolgozzon, valamint támadjon. Kicsit sokat várt az ellenfélre, a taktikai utasításokat 60%-ban végrehajtotta, de ez elég volt a győzelemhez” – nyilatkozta a magyar csapat üzbég edzője, Hamid Tangribergenov.
A magyar csapat kilencedik napi eredményei a világbajnokságon:
75 kg, a 8 közé jutásért:
Akylov Pylyp – Salvatore Cavallaro (olasz)
80 kg, a 8 közé jutásért:
Kovács Pál – Arlen Lopez (kubai) 0:5
A magyar csapat tizedik napi párosítása a világbajnokságon:
75 kg, negyeddöntő:
Akylov Pylyp – Alohon Abdullajev (üzbég)
Hajrá, magyar ökölvívás!
![](https://i0.wp.com/www.boxing.hu/wp-content/uploads/2023/05/345856539_210846405045969_5299502454572203976_n.jpg?resize=768%2C1024&ssl=1)
![](https://i0.wp.com/www.boxing.hu/wp-content/uploads/2023/05/346076642_586833570106941_6790822146763899909_n.jpg?resize=605%2C502&ssl=1)
![](https://i0.wp.com/www.boxing.hu/wp-content/uploads/2023/05/346077616_143236788643248_691252500515759804_n.jpg?resize=749%2C1025&ssl=1)
![](https://i0.wp.com/www.boxing.hu/wp-content/uploads/2023/05/346279122_755800466206762_4501655802105654226_n.jpg?resize=749%2C830&ssl=1)