Szép volt, Luca!!
Hámori Luca második győzelmét követően egy lépésre van az olimpiai kvótától
Az Európa Játékok negyedik versenynapján Hámori Luca volt a délutáni programban a ringbe lépő versenyzőnk, és a 22 éves tehetség nemcsak mindent megtett a végső győzelemért, de az ő kezét emelték fel a magasba. Luca így, akárcsak Kovács Ricsi, már csak egyetlen lépésre van az olimpiai kvótától.
Az U22-es Eb-ezüstérmes Luca ezúttal kiválóan kezdett egy rutinos norvég, Madeleine Angelsen ellen, és sikeresen tartotta távol északi ellenfelét az első menetben.
Luca a második menetben ott folytatta, ahol az elsőben abbahagyta, magabiztosan jöttek az ütései, megelőzte a norvégot, és jelentős előnnyel fordulhatott az utolsó három percre. A sikert nem engedte ki a kezéből, így a legjobb nyolc között egy korábbi ukrán világbajnok veteránt búcsúztató hollanddal, a 20 éves Luna Beeloo ellen bokszol az olimpiai kvótáért.
”Nagyon boldog vagyok, hogy már két mérkőzést sikerült nyernem, és tudatában vagyok, hogy már csak egyetlen lépés választ el a gyermekkori álmomtól. Tudom, még az a mérkőzés előttem van, és minden meg fogok tenni azért, hogy elérjem ezt a sikert és kvótát szerezzek az olimpiára. Szerencsés a sorsolásom, élni akarok a lehetőséggel természetesen.
Szerencsére nagyon jól tudtam kezdeni, és az első két menetben folyamatosan irányítottam, pontos egyeneseket indítottam. A harmadik menetben volt egy intésem, a másodikban a norvég lánynak, valóban sokat birkóztunk, de az esetek többségében nem én fogtam. Az elejétől kezdve hosszú bal-, és jobbegyeneseket kellett ütnöm, amely nagyon bevált, és ezeknek köszönhetően sikerült győznöm ma,” – nyilatkozta Hámori Luca a második sikerét követően.
Női 66kg, 8 közé jutásért:
Hámori Luca – Madeleine Angelsen (norvég) 5:0
Hajrá, magyar ökölvívás!
![](https://i0.wp.com/www.boxing.hu/wp-content/uploads/2023/06/347414283_1016857856299768_687167459784963036_n.jpg?resize=400%2C400&ssl=1)
![](https://i0.wp.com/www.boxing.hu/wp-content/uploads/2023/06/356232527_1016858792966341_4143288542984391522_n.jpg?resize=1024%2C768&ssl=1)
![](https://i0.wp.com/www.boxing.hu/wp-content/uploads/2023/06/347261122_1016857989633088_5718852276061294611_n.jpg?resize=1024%2C943&ssl=1)
![](https://i0.wp.com/www.boxing.hu/wp-content/uploads/2023/06/356269265_1016858816299672_1259509648487752351_n.jpg?resize=924%2C1024&ssl=1)
![](https://i0.wp.com/www.boxing.hu/wp-content/uploads/2023/06/356079210_1016858799633007_8492268028802001834_n.jpg?resize=1024%2C764&ssl=1)
![](https://i0.wp.com/www.boxing.hu/wp-content/uploads/2023/06/356213721_1016858836299670_6334157636499220270_n.jpg?resize=1024%2C815&ssl=1)