Törteli Ferenc: Mindenkinek köszönöm az áldozatos munkát, eredményes junior Eb-t zártunk!

Törteli Ferenc vezetésével a magyar csapat négy éremmel zárta a junior Európa-

bajnokságot, amelyet első alkalommal a romániai Ploiesti városa rendezett meg. A

szakember értékelte, és összefoglalta a junior Európa-bajnokság történéseit, eseményeit, és

kiemelte a csapatszellemet, valamint a magyar boksztársadalom közös munkáját.

Budai Flóra nyerte a magyar csapat aranyérmét, ezzel Oláh Levente 2021-es, valamint Nileborg Krisztián 2022-es győzelmeit ismételte meg, így a magyar ökölvívásnak ismét van junior Európa-bajnoka.

Kapcsos Vivien ezüstérmet vehetett át, míg Nyögéri Sára és Petrimán Patrícia bronzéremmel zárta az eseményt.

„Hosszú felkészülés van a hátunk mögött, amely eredményekben is megmutatkozott. A junior Eb-n tizenhét versenyzővel vettünk részt, 29 mérkőzésből 13 győzelem, valamint 16

vereség lett a mérlegünk. Egy arany-, egy ezüst-, valamint két bronzérem lett a vége,

ezzel az éremtáblázaton a nyolcadik helyen végeztünk.

Összesen 32 nemzet 378 versenyzője indult a versenyen, így ez egy remek eredmény,

és kiemelném természetesen az érmes versenyzőinket, Budai Flórát, Kapcsos Vivient,

Petrimán Patríciát, valamint Nyögéri Sárát. A csapatban még két-három további érem

volt benne ezen az Európa-bajnokságon.

Varga Sára sorsolása nem volt éppen a legszerencsésebbnek mondható, Benedek

Péter negyeddöntője pedig erősen megkérdőjelezhető volt. Nyögéri Sára az elődöntőben is nagyot alkotott, nyugodtan vártuk az eredményhirdetést, és megdöbbentett mindannyiunkat, hogy nem az ő kezét emelték a magasba.

A csapat minden egyes tagjának szeretnék ezúton is gratulálni, hosszú felkészülésen vagyunk túl, és mindenki kivette a részét a közös munkából. Akinek nem sikerült a jó a verseny, már másnap munkába állt, és kihasználta a közös edzések, és kesztyűzések adta lehetőségeket.

Igazán elhivatott társaság, akik pontosan tudják, hogy idén vár még rájuk egy még

nagyobb megmérettetés, a világbajnokság. Ezen felül a csapat összetartó volt, minden

egyes mérkőzésen zengett a csarnok a buzdításuktól, és a ringen belül, valamint azon

kívül is sportemberek voltak.

Úgy érzem, hogy jó érzés volt magyarnak lenni ezen a versenyen. Minden résztvevőnek, a segítőknek és a kluboknak köszönöm az áldozatos munkát, az ő érdemük, hogy ilyen jól felkészítették a tanítványaikat. Végezetül szeretném megköszönni a Magyar Ökölvívó Szakszövetség támogatását, minden segítséget megkaptunk a felkészülés, valamint a verseny során,” nyilatkozta Törteli Ferenc, junior szakágvezető.

Hajrá, magyar ökölvívás!

Dorkó Péter: Az U15-öseink a mérkőzések 80%-át megnyerték Lengyelországban

Dorkó Péter az U15-ös Európa-bajnokságra készíti fel a korosztályt, és... []

Petrimán Patrícia – A teljesítményemmel elégedett vagyok, a loznicai eredménnyel viszont nem

Petrimán Patrícia érte el a legnagyobb sikert a loznicai U19-es... []

Szenzációs U15-öseink négy aranyérmet szereztek a Szilézia Openen

Az U15-ös női csapatunk négy aranyérmet szerzett a lengyelországi Szilézia... []

Bodnár Krisztina egy nagyon szoros mérkőzés után ezüstérmes a Szilézia Openen

Bodnár Krisztina a lengyelországi Szilézia Open döntőjében megosztott pontozással kapott... []