Három magyar lép ringbe a belgrádi nemzetközi torna első napján

Busto Arsizioban Akilov Pylyp révén eggyel nőtt a magyar kvóták száma az első világkvalifikációs tornán, de nincs megállás, mert a belgrádi nemzetközi tornán szerepel a magyar válogatott ezen a héten. Természetesen azok indulnak, akik nem szerepeltek Olaszországban az elmúlt napokban, a magyar csapat friss erőkkel érkezik a szerb fővárosba. Összesen 35 női, valamint 93 férfi

ökölvívó szerepel majd a belgrádi nemzetközi tornán, amely sokkal kevesebb, mint az elmúlt

években, de az esemény ezúttal nagyon közel volt az első világkvalifikációs tornához.

A magyar színeket összesen hat hölgy és hét férfi képviseli a Belgrád Winner elnevezésű tornán, mindannyian egyben a közelgő Európa-bajnokságra is készülnek. A magyar csapat mellett további 15 ország szerepel az eseményen, többek között Kazahsztán, Oroszország, Spanyolország, Franciaország, Örményország, Horvátország, és Belgium is.

A magyar felnőtt csapatban a junior Európa-bajnok Oláh Levente új súlycsoportban mutatkozik be, míg többen az U22-es válogatottat is erősítik egyben. Az első versenynapon Kovács Kruzitó, Oláh Levente és Buza Rómeó húz kesztyűt a legjobb nyolc közé jutásért.

Hajrá magyar ökölvívás!

Petrimán Patrícia magabiztosan kezdett a Brandenburg Kupán

A hagyományos németországi Brandenburg Kupa első napján sajnos nem sok... []

Emanuele Renzini: Biztos vagyok benne, hogy színvonalas meccsek lesznek Nyíregyházán

Szerdán rajtol a 103. Papp László Elit Ökölvívó Magyar Bajnokság.... []

Bozai Gyula állt a legközelebb a sikerhez a Brandenburg Kupa első napján

Az U19-es válogatott kiválóan szerepelt a szerbiai nemzetközi tornán a... []

Júliusban Nyíregyházán és a BVSC székházban is kiállítás nyílik Papp László legendás hagyatékából

Vannak legendák, akiknek a csillaga az évtizedek múlásával csak még... []