Gombai Dominik magabiztos volt a negyeddöntőben

Petrimán Patrícia és Kapcsos Vivien győzelmeit követően a férfi korosztályos csapat egyik

legjobbja, Gombai Dominik is a legjobb négy közé jutott a szarajevói junior Európa-bajnokságon, ahol már öt versenynap zárult le.

Gombai Dominik irányította a görög Cepidisz elleni összecsapását, és nagyon kemény ütésekkel puhította meg ellenfelét az első menetben. Gombai magabiztos volt, igyekezett technikai fölényét kihasználni és szerencsére a pontozók is őt látták jobbnak, így újabb nagy eseményen jutott be a legjobb négy közé. Az örmény Tihran Ovszepjan lesz a következő ellenfele az elődöntőben, így nem számíthat könnyű mérkőzésre.

Körömi Ábel is remekül bokszolt, de nagyon tartottunk moldáv ellenfelétől és elsősorban nem a képességei miatt. Ábel mindent kiadott magából, de nem volt esély a győzelemre a pontozóknál, míg Buzás Róbert és Horváth András ugyanígy járt, mindannyian az ötödik helyen végeztek Szarajevóban.

A korábbi serdülő Eb-t követően Bosznia és Hercegovina első alkalommal rendezhet

Európa-bajnokságot ebben a korcsoportban. A korosztályos Európa-bajnokságon a 2008-ban, valamint a 2009-ben született ökölvívók vehetnek részt.

„A mai nap egyetlen győzelmét Gombai Dominik szállította a magyar csapatnak! Dominik energikusan kezdett, és egyhangúan hozta a nyitó felvonást. Számunkra ismerős görög ellenfelünk ezután a második és a harmadik menetben sokkal szorosabbá tudta tenni a küzdelmet, de előnyünk kitartott így megosztott pontozással jutottunk az elődöntőbe.

Körömi Ábel, Horváth András és Buzás Róbert is mindent kiadtak magukból, és igazán színvonalas szoros mérkőzéseket vívtak, azonban a győzelem sajnos most nem sikerült számukra. A tanulságokat le kell vonni és még keményebben készülni a következő megmérettetésekre.” – nyilatkozta Törteli Ferenc az ötödik versenynapról.

A magyar csapat ötödik napi eredményei a junior Európa-bajnokságon:

Férfi 52kg: Körömi Ábel – Chirill Slepoi (moldáv) 0:5

Férfi 54kg: Gombai Dominik – Achilleasz Cepidisz (görög) 4:1

Férfi 57kg: Horváth András – Dzsan Ahmedov (bolgár) 0:5

Férfi 60kg: Buzás Róbert – Petar Szandics (szerb) 1:4

Hajrá magyar ökölvívás!

Mamutmezőny várható az idei Bornemissza emlékversenyen is

Ismét mamutmezőny várható a 75. Bornemissza Gergely nemzetközi emlékversenyen, összesen... []

Szeleczki Lilla döntős Belgrádban!

A szerbiai nemzetközi torna harmadik versenynapján öt magyar ökölvívó volt... []

Öt magyar siker a belgrádi nemzetközi torna nyitányán

Nyolcan voltak érdekeltek a szerbiai nemzetközi torna első versenynapján, és... []

Kiváló csatákkal zárt az idei Varga Viktor emlékverseny

A hétvégén a Varga Viktor emlékversenyre került sor Vecsésen, amely... []