Hámori Luca, valamint Kovács Ricsi kiváló olimpiai nyitányát követően Akilov Pylypre várt a feladat, hogy csatlakozzon hozzájuk a következő körben. Akilov remekül kezdett, de ukrán világklasszis ellenfele sajnos időben váltott, így versenyzőnk egy szoros mérkőzésen kapott ki Párizsban.
Akilov Pylyp kategóriájában az egy szabadkártyással együtt mindössze 18-an szereztek olimpiai indulási jogot, és kiválóan sorsolt abban az értelemben, hogy nem kellett bokszolnia az első körben.
A legjobb tizenhat között azonban egy igazi sztár várt rá, egy régi ukrán ismerőssel találkozott, a világ-, valamint Európa-bajnok, Európa Játékok győztes Olekszandr Hizsnyak várt rá a ringben. Hizsnyak sok sérüléssel bajlódott az elmúlt hónapokban, de az olimpia idejére felépült annyira, hogy vállalni tudta a küzdelmet.
Az első menetben ismét sikerült Akilovnak meglepnie Hizsnyakot, és vezetett a pontozói
lapokon három percet követően. Az ukrán világklasszis rivális nagyobb sebességi fokozatra
kapcsolt a második menet elején, és ez számára meg is hozta a lehetőséget, hogy megnyerje az összecsapást.
Akilov a második menetben is megfontolt, taktikus volt, ismerte Hizsnyak gyenge pontjait, de nem tudott mindent megvalósítani abból, amelyet eltervezett. A harmadik menetben Akilov egy intést is kapott sajnos, így ezzel a mérkőzés, ha szorosan is, de elment, így számára véget ért az olimpia.
„Ez életem első olimpiája és ez egy más szint, mint amit eddig tapasztaltam. Sajnos ez ma nem az én napom volt. Úgy érzem, későn éreztem rá, mit kellett volna csinálnom, nagyon sajnálom.” – mondta Akilov Pylyp a mérkőzés után
A magyar csapat negyedik napi eredménye Párizsban:
Férfi 80kg, a 8 közé jutásért:
Akilov Pylyp – Olekszandr Hizsnyak (ukrán) 0:4
Hajrá, magyar ökölvívás!