Magyar érmek az Enrique Rodriguez Cal emlékversenyen

Az Enrique Rodriguez Cal emlékverseny negyedik versenynapja az utolsót is jelentette a magyar csapat számára. Madrid elővárosában, Mostolesben Dobos Rebeka ezüstéremig

jutott, Hoffmann Réka pedig sajnos nem tudott bokszolni a fináléban sérülése miatt, míg

Mester Soma és Krekó István bronzérmes lett.

Mester Soma a spanyol Didac Lopez ellen nagy csatában egy hatalmas hajrával győzött a

negyeddöntőben. A walesi Orlando Holley-Sotomi ellen jobban kezdett, mint az előző mérkőzésen, de ellenfele megtalálta a megfelelő ütőtávot a második percben, és kétszer számoltatott Somára. A 23 éves magyar sokkal többet vállalt a második menetben,

hatékonyabban is bokszolt, de a pontozóknál meglepetésre 3:2-re a walesi nyert ebben a

középső periódusban. Somának ismét sokkal többet kellett kockáztatnia a harmadik menetben, igyekezett felőrölni a walesit, de már nem tudta megfordítani a mérkőzést.

Krekó István az angolok egyik sokat fejlődött ökölvívója, a nemzeti bajnok Teagn Stott ellen

lépett ringbe a mai napon. Az angol az első menetben magához ragadta a kezdeményezést,

és többet ütött, így minden pontozónál előnybe került három percet követően. A mérkőzés

képe sajnos nem változott a második menetben sem, a nagy angol rohamokkal nem tudott mit kezdeni, így egyhangú pontozásos vereséget szenvedett.

Dobos Rebeka a többszörös Európa-bajnok és párizsi olimpikon Bojana Gojkovics ellen döntőzött a női 60kg-osok mezőnyében. Rebeka nyugodtan bokszolt, nem rohant fejjel előre a falnak és nagy taktikai harcra késztette sokkal rutinosabb ellenfelét a mai napon. Gojkovics tapasztalata döntött ezen a mérkőzésen, de Rebeka fejlődése töretlen és ezüstérmet vehetett át.

U22-es Eb-ezüstérmesünk, Hoffmann Réka sajnos a tegnapi edzésen kézsérülést szenvedett, és az orvosok nem engedték ringbe lépni a mai döntőben a spanyol Zaira Garcia Garay ellen.

A magyar csapat negyedik napi eredményei az Enrique Rodriguez Cal emlékversenyen:

Női 60kg: Dobos Rebeka – Bojana Gojkovics (montenegrói) 0:5

Női +81kg: Hoffmann Réka – Zaira Garcia Garay (spanyol) – Réka sérülése miatt mérkőzés

nélkül

Férfi 75kg: Mester Soma – Orlando Holley-Sotomi (walesi) 0:5

Férfi 86kg: Krekó István – Teagn Stott (angol) 0:5

Hajrá, magyar ökölvívás!

Látványos csaták a második napon, a kaposvári Vajmi Zsombor is győzelemmel mutatkozott be

A helyiek büszkesége, Vajmi Zsombor győzelemmel kezdett a Kaposváron zajló... []

Negyvenegy mérkőzéssel kezdődött meg az U13-as és U15-ös országos bajnokság Kaposváron

Kaposváron kezdetét vette az U13-as, valamint az U15-ös országos bajnokság,... []

Dorkó Péter: Az U15-öseink a mérkőzések 80%-át megnyerték Lengyelországban

Dorkó Péter az U15-ös Európa-bajnokságra készíti fel a korosztályt, és... []

Petrimán Patrícia – A teljesítményemmel elégedett vagyok, a loznicai eredménnyel viszont nem

Petrimán Patrícia érte el a legnagyobb sikert a loznicai U19-es... []