Cifra Dia a döntőbe jutott a minszki Livencev emlékversenyen!

A minszki Livencev emlékversenyen egyetlen magyar ökölvívó szerepel, de az már biztos, hogy Cifra Diána döntőt bokszolhat a fehérorosz fővárosban.

Cifra Dia idén több eseményen szerepelt, mint korábban bármikor, és sokkal eredményesebben is bokszolt az erősebb felkészülésnek köszönhetően. Júniusban megnyerte az örményországi Jereván Kupát, egy szerbiai tornán is győzni tudott két és fél hónapja, és szerepet kapott a magyar válogatottban idén, így a belgrádi Európa-bajnokságon is gyűjtött értékes tapasztalatokat.

Cifra Dia a felnőtt magyar bajnokságra készül gőzerővel, amelyen mindenképpen bajnoki címre törekszik és ennek érdekében vállalta a fehéroroszországi megmérettetést.

Az első mérkőzésén fehérorosz ellenfele nem állt ki ellene, így a legjobb négy közé jutott, ahol a kazah Aknar Iscsanova várt rá. Riválisa a kazah versenyeken rendre a legjobbak között végez és nővére, Nazim szintén tagja a nemzeti válogatottnak évek óta.

Dia nagyon erős felkészülésen van túl, erős a motivációja, komoly célokat fogalmazott meg

önmagával szemben és ennek megfelelően az első pillanattól kezdve uralni akarta a kazah elleni elődöntőt. Pontosabb volt, határozottabb mind a három menetben, így a győztes személye nem lehetett kétséges, Dia a fináléba jutott.

A döntőben az orosz Daria Novinszkaja lesz az ellenfele, egy 19 éves nagy tehetség, a 2021-es junior Európa-bajnok, aki fiatalabb kora ellenére több nemzetközi rutinnal rendelkezik, de ez a mérkőzés remek teszt lesz Dia számára.

Hajrá, magyar ökölvívás!

Dorkó Péter: Az U15-öseink a mérkőzések 80%-át megnyerték Lengyelországban

Dorkó Péter az U15-ös Európa-bajnokságra készíti fel a korosztályt, és... []

Petrimán Patrícia – A teljesítményemmel elégedett vagyok, a loznicai eredménnyel viszont nem

Petrimán Patrícia érte el a legnagyobb sikert a loznicai U19-es... []

Szenzációs U15-öseink négy aranyérmet szereztek a Szilézia Openen

Az U15-ös női csapatunk négy aranyérmet szerzett a lengyelországi Szilézia... []

Bodnár Krisztina egy nagyon szoros mérkőzés után ezüstérmes a Szilézia Openen

Bodnár Krisztina a lengyelországi Szilézia Open döntőjében megosztott pontozással kapott... []