Kiss Levente: A maximumot akarom kihozni magamból Liverpoolban

Kiss Levente nagyon nehéz utat járt be az elmúlt években, de végre semmilyen sérülés sem hátráltatta a hétköznapjait, így pedig a közelgő liverpooli világbajnokságon tudása legjavát nyújthatja.

Kiss Levente már a 2018-as junior Európa-bajnokságon is szívét-lelkét kitette, érmeket hozott szinte minden korosztályos serdülő, junior, ifjúsági, és U23-as Európa-bajnokságról. Karrierje csúcsát egyértelműen a 2021-es kielcei ifjúsági vb-bronzérem jelenti, és immár 23 esztendősen a felnőttek között is leteheti a névjegyét.

„Nagyon keményen készültem az idei világbajnokságra és nagyon várom a rajtot. Augusztus 20. és 30. között kint voltunk a válogatottal Madridban, ahol a sparringon, és az élesítésen volt a hangsúly. Élmezőnybeli kesztyűpartnerekkel tudtunk készülni mindannyian, amely nagyon hasznos lesz számunkra az elkövetkező versenyen.

A spanyol kesztyűzések előtt Tatán készültünk az olimpiai edzőtáborban, ahol elsősorban technikai csiszolással, és erőkifejtéssel foglalkoztunk. Jó formában érzem magam, és nagyon várom a világbajnokságot, bizakodó vagyok az elkövetkező heteket illetően.

Dobogós helyezést szeretnék elérni a világbajnokságon, de a legfontosabb számomra, hogy ki tudjam hozni magamból a maximumot, és ne érkezzek majd haza Budapestre hiányérzettel” – nyilatkozta Kiss Levente a célokról és a felkészülésről.

Hámori Luca: Elégedett vagyok a csehországi teljesítményemmel, a teljes csapat remek hangulatban versenyzett

Hámori Luca a tavalyi ezüstöt aranyra váltotta a csehországi nemzetközi... []

Horváth András, Domján Alex és Gyóni András is aranyérmes lett a szerbiai U19-es nemzetközi versenyen

Az U19-es fiúk sem akartak lemaradni az U19-es lányok teljesítményétől... []

#VAKZSÁK 2. MENET: ÜTÉSÁLLÓSÁG – Reziliencia, pofonok, a „szellemi KO”

A legnagyobb harc nem akkor van, amikor ütünk, hanem amikor... []

Négy arany Csehországból!

Öt versenyzőnk volt fináléban a csehországi nemzetközi tornán, Grand Prix... []