Ahogy azt korábbi emlékmorzsáinkban írtuk, Laci kis híján más útra keveredett a kiadós verés után. Előbb lakatosinasként tevékenykedett, aztán vagonrakodóként kereste a kenyérre valót. Ám azt is meséltük, hogy a sors folymatosan hajtotta az ökölvívás felé. Így történt ez 1945 októberében, amikor a 19 éves Laci nézőként elment egy bokszgálára…
A folytatáshoz Török László rádióriporter örökzöld felkiáltása illik a legjobban:
„Ilyen nincs és mégis van!”
Nézzük a sorsnaplót három pontban:
A válogatott Bicsák Gyula ellenfele nem jön el a gálára, a BVSC vezetői pedig poénból, szakértelemből vagy kétségbeesésükben bedobják a „vézna gyereket” a mélyvízbe.
A közönség alig hisz a szemének: az ismeretlen fiú olyan tempót diktál, hogy a bajnok Bicsák a második menetben feladja!
„Ki ez a gyerek?” – kérdezgették egymástól a szakértők.
Ám innentől a sors kereke belendül, sőt tornádóként kezd tekerni, és mire a szurkolók mástól kapnának választ, pár nappal később Bécsben, Laci nemzetközi meccsen hagyja ott a máig fénylő névjegyét: az első menetben kiüti ellenfelét.
Néhány hét alatt a teljes ismeretlenségből a válogatottba repült – vagonrakodóból nemzeti reménység lett.
Innen már nem volt megállás az 1946-os első magyar bajnoki címig… , de az már egy másik sorskerekes sztori
