Szűkebb pátriájában, a Kispesti temetőben a zsidó vallás hagyományai szerint vettek végső búcsút a július 15-én elhunyt mesteredzőtől, Szántó Imrétől.
Legalább ötven olimpiai, világ- és Európa-bajnoki érem tulajdonosai, mindenki eljött, hogy elbúcsúzzon Öcsi bácsitól. Volt, akinek korosztályos válogatottként volt az edzője, a többség tizenkét éves szövetségi kapitánysága alatt érte el legnagyobb sikereit, másokat később edzett, és juttatott el a nemzetközi elitbe.
Lakatos Pál, Mizsei György, Béres Zoltán, Erdei Zsolt, Kótai Mihály, Balzsay Károly, Hidvégi György, Bedák Zsolt és Pál, Harcsa Norbert és Zoltán – a magyar ökölvívás elmúlt négy évtizedének legfényesebb csillagai hajtották meg fejüket az edzőlegenda emléke előtt.
Mindenekelőtt persze valamennyiük közül a legeredményesebb és a legkedvesebb tanítvány, Kovács István. A Magyar Ökölvívók Szövetségének mai elnöke, akit mestere még véletlenül sem hívott volna soha Kokónak, könnyes-mosolygós gyászbeszédében felidézte kettejük évtizedeken átnyúló gazdag közös pályaívét, az 1988-as junior Európa-bajnokságtól a harminc éve megnyert atlantai olimpiáig és az 1997-es budapesti világbajnokságig.
Edzők, sportvezetők, bírók, támogatók, barátok és egyszerű szurkolók állták körül a sírt, amelyben a 82 évesen elhunyt Öcsi bácsi lelt végső nyugalomra. Ha nem is mondta ki senki, mégis mindenki pontosan tudta, hogy egy, vélhetően megismételhetetlen korszak végleg lezárult.
Öcsi bácsi, nyugodjon békében! 
