Ma ünnepli 50. születésnapját Kótai Mihály, aki egykor nemcsak a pofonokat osztotta mesterien, de elszántságával és szívével örökre beírta magát a hazai boksztörténelembe.
És hogy lett Misiből Tornádó?
„Két becenevem volt. Először First Round Knockoutnak hívtak, mert az első pár meccsemet első menetes KO-val nyertem a profik között. Aztán volt néhány hosszú támadásom, harmincas sorozással, ebből jött a Tornádó. Sosem vettem halálkomolyan, lehettem volna Tavaszi Szellő is…” – nyilatkozta anno utánozhatatlan humorával.
Eredményei:
Hivatásos címek: A WBF és az IBO korábbi nagyváltósúlyú világbajnoka, a WBC interkontinentális bajnoka.
Profi mérleg: 42 mérkőzéséből 38 győzelem – ebből 18 KO!
Amatőr váltósúlyú Európa-bajnoki bronzérem (2000)
Misi ma már nem a kötelek között, hanem szorítón kívül kamatoztatja a tudását, amit a pályafutása alatt megszerzett. A Ferencvárosi Torna Club ökölvívó-szakosztályának vezetőjeként ugyanolyan szenvedéllyel és elszántsággal neveli a jövő bajnokait, mint ahogyan egykor ő maga is küzdött a ringben.
Isten éltesse 50. születésnapján!
https://www.nemzetisport.hu/okolvivas/2026/08/bunyosbol-koronglovo-kotai-mihaly-otveneves-lett