Turós Levente a legjobb tizenhat között Loznicában

Turós Levente győzelemmel kezdett a loznicai U19-es Európa-bajnokság második versenynapján és a legjobb tizenhat közé jutott, sajnos viszont Gombai Dominiknak nem sikerült a bravúr.

Turós Levente volt az első ringbe lépő magyar a pénteki versenynapon és kemény csatára számíthatott, az albán Riduan Gashi is rendelkezik már jelentősebb nemzetközi eredményekkel. Fokozatosan jött bele Levi a mérkőzésbe, és az első menetet 4:1-re sikerült elvinnie a harmadik percben nyújtott teljesítménye miatt. Amikor ritmust váltott, az albán nehezen tudta lekövetni és profi módon annyit adott ki magából, amennyi a győzelemhez kellett. Az Európa-bajnokság hosszú és be kell osztani az energiákat, ezzel Levi is tisztában volt, végül egy magabiztos sikerrel kezdett Loznicában.

Gombai Dominiknak sem jutott könnyű ellenfél elsőre, a spanyol Manuel Bueno a thaiföldi ifi olimpiai kvalifikációs versenyen a legjobb nyolc közé jutott, míg a grúziai Kakauridze U19-es nemzetközi tornát megnyerte májusban. Dominik nyomás alatt volt az első menetben, igyekezett távolról bokszolni, de a spanyol sebességi fölénye miatt ponthátrányba került. Bueno nagyon nehéz célpont volt, Dominik nem találta a megfelelő ütőtávot, és egy klasszis teljesítményt nyújtó ellenféltől kapott ki a mai napon, így búcsúzni kényszerült.

A magyar csapat második napi eredményei az U19-es Európa-bajnokságon:

Férfi 55kg, a 16 közé jutásért: Gombai Dominik – Manuel Bueno (spanyol) 0:5

Férfi 70kg, a 16 közé jutásért: Turós Levente – Riduan Gashi (albán) 4:1

versenynaptár 2026

2026.03.16-22.

, Debrecen

TippmixPro 70. Nemzetközi Bocskai István Emlékverseny

E
F/N
kiemelt
nemzetközi