Petrimán Patrícia – A teljesítményemmel elégedett vagyok, a loznicai eredménnyel viszont nem

Petrimán Patrícia érte el a legnagyobb sikert a loznicai U19-es Európa-bajnokságon a magyar csapat tagjai közül, bronzérmet szerzett, de ez lehetett volna sokkal fényesebb is, amennyiben az elődöntőben a pontozás korrekt vele szemben.
A júliusi Brandenburg Kupán győztes Petrimán Patrícia az azeriek U17-es Európa-bajnoka, Gular Huszejnova ellen sikerült remek hajrával a mérkőzést megfordítania az 51 kilósok negyeddöntőjében.
Pati az orosz Kszenija Ovecskina remek első menetet produkált az elődöntőben, és taktikus, technikás ökölvívást mutatott be. A második menetben Pati sajnos kapott egy intést, majd a harmadik menetben mindent megpróbált, bizonyította fejlődését, de nem csak rajta múlt, hogy az elődöntőben az orosz kezét emelték a magasba…Patinak idén még fontos állomása lesz, az U19-es világbajnokságon fog szerepelni majd október második felében.
„Az első mérkőzésemen egy azeri lány ellen léptem szorítóba az U19-es Európa-bajnokságon. Nagyon ügyes, és technikás ellenféllel kellett megküzdenem, de a mérkőzés közben jól éreztem magam, sikerült megvalósítanom azt, amit az edzőmmel megbeszéltünk, és végül győztesként hagytam el a szorítót. A teljesítményemmel összességében elégedett vagyok az Európa-bajnokságon, viszont az eredménnyel már kevésbé. Úgy érzem, hogy az orosz ellenfelem elleni vereség nem tükrözte azt, ami valójában a szorítóban történt.
Ettől függetlenül én győztesként tekintek magamra, és nem hagyom, hogy ez a vereség megtörjön. Sőt, még nagyobb motivációt ad, hogy tovább dolgozzak, fejlődjek, és még erősebben térjek vissza a világbajnokságra.
Nagyon jó érzés volt mérkőzés közben hallani, ahogy a magyarok szurkolnak nekem, rengeteg erőt és motivációt adott, hogy éreztem, nem vagyok egyedül, és sokan mellettem állnak.
Az Európa-bajnokság után egy hét pihenőm van, ezt követően pedig teljes erővel elkezdjük a felkészülést az októberi világbajnokságra. Az edzőmmel, Nagy Lajossal napi két edzéssel fogunk készülni, hogy a lehető legjobb formában érkezzek majd a budvai U19-es világbajnokságra. Október 4-én utazunk Budvába a nemzetközi edzőtáborba, ahol rengeteg különböző nemzet képviselője lesz jelen. Ott már minden edzésnek, és minden kesztyűzésnek hatalmas jelentősége lesz.
A célom egyértelműen egy érmet szerezni, de nagy dolog lenne számomra a magyar
himnuszt hallgatni a dobogó legfelső fokáról, és harcolni fogok ezért Budvában,” nyilatkozta Petrimán Patrícia, a loznicai U19-es Európa-bajnokság bronzérmese.

versenynaptár 2026

2026.03.16-22.

, Debrecen

TippmixPro 70. Nemzetközi Bocskai István Emlékverseny

E
F/N
kiemelt
nemzetközi