Július után ismét összeült a Magyar Ökölvívók Szövetségének elnöksége, amely Kovács István elnöki beszámolóját követően elfogadta a kéthavi pénzügyi beszámolót és a két hét múlva kezdődő szófiai Európa-bajnokság felkészülésének státuszjelentését. A nyári nyíregyházi Papp László országos bajnokság és a hétvégén zárult U19-es Eb szakmai értékelése után Petrimán Patríciát, a loznicai torna magyar bronzérmesét egyhangúlag felterjesztette állami jutalomra.
Az elnökség támogatta a World Boxing 2028-as olimpiai világkvalifikációs tornájának előkészületeit, akárcsak a European Boxing november 7-i budapesti közgyűlésének szervezői munkáját, majd döntött a régiók szakmai terveiről és költségvetéséről a harmadik negyedévre.
A testület meghallgatta és elfogadta a MÖSZ 2026. évi kommunikációs és médiatevékenységéről szóló beszámolót, és döntést hozott a versenyengedélydíj szükséges emeléséről is.
Megjelent „A Magyar Boksz Aranykönyve” és a háromszoros olimpiai bajnok legenda halálának őszi évfordulójára készül a „Papp László 100 év – 100 kép” című kiadvány is – mindkettő kiadásáról szavazott az elnökség.
Amely legközelebb október 6-án, kedden tartja havi rendes ülését.