Az U19-es világbajnokság fantasztikus döntőkkel zárult, a magyar csapat pedig hazaérkezett az eseményről, és Ács József értékelt immáron itthonról. Ifjabb Bozai Gyula bronzérmet szerzett Montenegróban, így a magyar csapat egy éremmel, és egy pontszerző helyezéssel zárta az eseményt, ez utóbbit Turós Levente érte el.
A budvai eseményen összesen 168 női, valamint 306 férfi versenyző szerepelt, összesen így 474 ökölvívó részvételével zajlott a World Boxing második U19-es világbajnoksága, amely a 2008-as, valamint a 2009-es korosztály idei legfontosabb versenye is volt egyben.
Az éremtáblázatot végül Oroszország nyerte meg, Üzbegisztán, az Egyesült Államok, Kazahsztán, Kína, és Írország előtt, összesen tizenkettő nemzet képviselői nyertek legalább egy aranyérmet. További három nemzetnek még volt döntőse, és összesen huszonnyolc ország szerzett egy érmet a montenegrói eseményen, közte Magyarország is.
„Az U19-es korosztály világbajnoki szereplését összességében egyértelműen pozitívan értékelem. Véleményem szerint az elmúlt időszak munkája és fejlődése ezen a világversenyen is megmutatkozott. Mérkőzéseket tudtunk nyerni, és ami talán még ennél is fontosabb, hogy bebizonyítottuk képesek vagyunk felvenni a versenyt a világ
élvonalába tartozó, erős nemzetek versenyzőivel is.
Különösen fontos visszajelzés számunkra, hogy olyan ellenfelekkel szemben is versenyképesek voltunk, akikkel néhány évvel ezelőtt még sokkal nehezebben tudtuk volna felvenni a harcot. Ez azt mutatja, hogy jó úton járunk, és a magyar utánpótlásban komoly fejlődés tapasztalható.
A világbajnokság minden egyes mérkőzése fontos tapasztalatot és rutint adott a versenyzőknek és a szakmai stábnak egyaránt. Nemcsak magukból a mérkőzésekből tanultunk, hanem azok előkészítéséből, a mérkőzések előtti és utáni helyzetekből, valamint abból is, hogyan kell egy ilyen szintű világversenyen mentálisan és fizikálisan jelen lenni.
Nagyon pozitív volt számomra azt látni, hogy mind az öt kiválasztott versenyző motiváltan, elszántan és győzni akarással képviselte Magyarországot. Úgy gondolom, hogy Petrimán Patrícia, Túros Levente, Bozai Gyula, Gombai Dominik és Pápai László is mindent megtett azért, hogy a lehető legjobb eredményt érje el. Mindannyian méltó módon képviselték hazánkat, és büszkék lehetünk arra a hozzáállásra, amit a világbajnokságon mutattak.
Az eredmények önmagukért beszélnek. Turós Levente két győzelemmel szerzett ötödik helyezést, ami ezen a világversenyen komoly teljesítmény. Bozai Gyula szintén két megnyert mérkőzéssel lett világbajnoki bronzérmes. Az ő esetében különösen sajnálatos, hogy a harmadik mérkőzésén egy erősen vitatható, vezetőbírói döntéssel
kapcsolatos helyzet miatt nem tudtuk folytatni a küzdelmet. Petrimán Patrícia esetében is úgy gondolom, hogy nem a versenyző teljesítményén múlt a mérkőzés végkimenetele.
Összességében úgy gondolom, hogy pozitívan tekinthetünk vissza erre a világbajnokságra. A versenyzőink jó felkészültségi állapotban érkeztek, mind fizikálisan, mind mentálisan, mind pedig állóképesség szempontjából megfelelő szinten álltak. A legfontosabb pedig az volt, hogy akaratban, elszántságban és küzdeni tudásban is ott voltak a világ legjobbjai között.
A mostani világbajnokságon szereplő öt versenyzőben nagyon sok lehetőség van. Megvan bennük az a tehetség, a hozzáállás és a fejlődési potenciál, amelyre a jövőben is lehet építeni. Természetesen továbbra is van mit tanulnunk és javítanunk. Leszűrjük a hibáinkat, levonjuk a megfelelő szakmai következtetéseket, és dolgozunk tovább.
Hiszem, hogy a most megszerzett tapasztalatok hosszú távon is kamatozni fognak, és megfelelő munkával, alázattal és összefogással jövőre is eredményesek tudunk lenni.
Végül szeretnék ezúton is gratulálni és köszönetet mondani azoknak a klubedzőknek, akik egész évben segítették a munkámat és a válogatott felkészülését. Köszönöm mindazoknak az edzőknek, akik mellettem álltak, támogatták a versenyzőiket, és ezáltal a válogatott munkáját is. Nagyon fontosnak tartom azt az együttműködést, amely az egész év során jellemezte a közös munkát. Fantasztikus élmény volt olyan segítőkész, együttműködő és
szakmailag elkötelezett emberekkel, edzőkkel, kollégákkal és barátokkal együtt dolgozni, akik mindannyian ugyanazért a célért tettek, hogy a magyar versenyzők a lehető legjobb teljesítményt tudják nyújtani.
Ez a világbajnokság számomra is megerősítette, hogy jó úton járunk. Büszkén tekintünk vissza az elért eredményekre, levonjuk a szükséges tanulságokat, és megyünk tovább együtt, még nagyobb elszántsággal a következő kihívások fel!”- mondta Ács József a világbajnokságról.