Az EU bajnokságon Mezővári búcsúzott

Szűcs Szabina tegnapi győzelme után magyar szempontból ma vereséggel folytatódott az olaszországi Casciaban a női Elite Európai Uniós bajnokság.

57 kg Dervla Duffy (ír) – Mezővári Kinga p.gy.

Duffy évek óta ingázik az 54 és az 57 kg között. A mieink közül Szűcs Szabina bokszolt vele tavaly februárban 57 kg-ban egy dublini tornán. Még az évben Astanában a VB-n 54 kg-ban indult. Most újra 57 kg-ban próbál szerencsét, az ő szempontjából sikerrel.

Mezővári Kinga mindig 57 kg-ban versenyzett, ez a súlycsoportja. A sárospataki lány újonc a felnőtt mezőnyben. Sajnos nem tudta kihasználni magasságbeli előnyét.

Kovács Mária vezető edző értékelte a látottakat,: Kinga jobban kezdett, több pontos találattal jelentkezett. A mérkőzés közepétől azonban kidomborodott a négyszeres ír bajnok fölénye, aki tovább lépett a nyolc közé. Mezővári ennek ellenére nem okozott csalódást, érződött a rutinbeli különbség a két versenyző között.

A hétfői magyar mérkőzések:

60 kg (12 induló): Oláh Eszter- Mira Potkonen (FIN), a tét az érem.
A 37 éves finn hölgy legjobb eredményei:
2016 –Európa-bajnokság, Szófia (BUL) – ezüstérem
2016 – Riói olimpia, Rio de Janeiro (BRA) – bronzérem
2016 –világbajnokság, Asztana (KAZ) – bronzérem
54 kg (14 induló): Szűcs Szabina – Delphine Mancini (FRA), a tét az érem.
A 30 éves francia hölgy legjobb eredménye:
2016 – Európa-bajnokság, Szófia (BUL) – bronzérem

Látványos csaták a második napon, a kaposvári Vajmi Zsombor is győzelemmel mutatkozott be

A helyiek büszkesége, Vajmi Zsombor győzelemmel kezdett a Kaposváron zajló... []

Negyvenegy mérkőzéssel kezdődött meg az U13-as és U15-ös országos bajnokság Kaposváron

Kaposváron kezdetét vette az U13-as, valamint az U15-ös országos bajnokság,... []

Dorkó Péter: Az U15-öseink a mérkőzések 80%-át megnyerték Lengyelországban

Dorkó Péter az U15-ös Európa-bajnokságra készíti fel a korosztályt, és... []

Petrimán Patrícia – A teljesítményemmel elégedett vagyok, a loznicai eredménnyel viszont nem

Petrimán Patrícia érte el a legnagyobb sikert a loznicai U19-es... []