U23-as Európa-bajnoki ezüstérmesünk, Szeleczki Lilla szerepelt a legjobban a szerbiai nemzetközi tornán, ezüstéremmel zárta a versenyt Belgrád mellett, Obrenovac kisvárosában, és remekül bokszolt az egész eseményen.
Azerbajdzsán, Bosznia és Hercegovina, Bulgária, Csehország, Dél-Korea, Észak-Macedónia, Fülöp-szigetek, Görögország, Kanada, Kazahsztán, Kuba, Magyarország, Montenegró, Olaszország, Örményország, Románia, Spanyolország, Szaúd-Arábia, Szerbia, Szlovénia, Törökország, Ukrajna és Wales vett részt a belgrádi eseményen.
Szeleczki Lilla az olasz Erika Prisciandaro, valamint a görög Athina Avramidou elleni sikerekkel jutott be a 48 kilós döntőbe, amelyet ismét a török Nurselen Yalgettekin ellen vívhatott, vagyis az U23-as Eb-finálé visszavágója következett. Az első etapot követően Lilla meglepte a törököt a második menetben és a harmadik felvonásban is sokat támadott, de ismét Yalgettekin nyerte meg kettejük összecsapását.
„Nagyon vártam már a szerbiai tornát és örülök neki, hogy három kiváló mérkőzést vívhattam Belgrádban. Az első mérkőzésemen a korábbi U23-as Európa-bajnok olasz riválissal találkoztam, Erika Prisciandaro várt rám a negyeddöntőben. Taktikailag nagyon fontos volt ez a mérkőzés a számomra, amit Ráth Mikivel alaposan felépítettünk. Ez működött is, és úgy érzem, hogy egy tempós mérkőzésen mindhárom menetet sikerült irányítanom. Az elődöntőben a görög ellenfelem lendületét igyekeztem minél hamarabb megtörni, ami sikerült is, a második menetben padlóra került, a harmadikban pedig sikerült befejeznem az összecsapást. A döntőben az aktuális U23-as Európa-bajnok, az ismerős török Nurselen Yalgattekin várt rám, itt egy nagy iramú, parázs mérkőzésen maradtam alul, ahol csak az utolsó menet döntött a végső eredményről.
Összességében elégedett vagyok a teljesítményemmel, fizikálisan, és mentálisan is kiváló állapotban érzem magam, amelyet a szeptemberi felnőtt Európa-bajnokság rajtjáig még fokozni fogunk. A szerbiai tornát követően edzőtáborokban folytatjuk a megkezdett munkát, júniusban pedig újból megmérettetjük magunkat a Grand Prix Usti nad Labemen, Csehországban.” – nyilatkozta a szerbiai ezüstérmét követően Szeleczki Lilla.